A tetovált lány konyhája

Pihenés és rengeteg étel Olsztynben

Két nap luxusban, teletömve

Nemrég meghívtak egy versenyre, ahol három fogást: előételt, főételt és desszertet kellett készíteni, majd egy szuper fényképezőgéppel lefotózni. Sajnos a gépet csak kölcsönbe kaptuk a Panasonictól, gyorsan rájöttem, hogy a telefonom, amivel eddig fotóztam, bizony nem a legtökéletesebb. Egy élmény volt ezzel képeket készíteni, vettem is magamnak utána egyet…

Szóval, sikerült nekem is nyernem, így három bloggetársammal együtt meghívtak egy hétvégére Lengyelországba. Az elején kiderült, hogy nem lesz ugyan egyszerű az út, de nekem annyira szükségem volt már egy kis kikapcsolódára, hogy örömmel készültem.

A reptéren találkoztunk a kísérőnkkel, és végre személyesen is találkoztam a többi bloggerrel, akiknek eddig csak a munkáját ismertem. Nézzétek meg, érdekesek: Csak a puffin, Serpenyő virtuóz, Életem ételei.

A repülőút egy és negyed óra volt Varsóba, és rögtön érkezés után megkezdődött az EVÉS. De szó szerint, erről szólt a hétvége. Gondoltam én, hogy egy négycsillagos szállodában meg leszek elégedve a kajával, de az meglepetés volt, hogy szinte pontosan háromóránként ilyen bőséges és első osztályú étkeket kapjunk.

Átkísértek minket a reptérrel szembeni Marriott hotelbe, ahol pillanatok alatt elénk varázsoltak egy kisebb svédasztalt.

 

Volt ott minden, ami finom: sonkák, kolbász, füstölt lazac, sajtok (az egyik valami isteni krémes, füstölt, talán juhsajt), lekvárok, méz, különféle péksütik, croissantok, meleg italok, stb… Nem szépítem, brutálisan bekajáltunk 🙂

Megérkeztek a románok és a lengyelek is, indultunk busszal Olsztyn-ba. A társalgás természetesen angolul folyt, nagyon tetszett, hogy ez mindenkinek ennyire természetes 🙂 Tudtam, hogy három óra az út, ezért bepótoltam a lemaradásomat receptírás terén, ezzel próbátam elfelejteni a halálfélelmemet is, amit a sofőr okozott 🙂

Persze, miután megérkeztünk, és elfoglaltuk a szobákat, mindent megbocsátottam, nézzétek:

Nemsokára ismét evés következett, mégpedig az ebéd, bár késésünk miatt majdnem estebéd 🙂

 Előételnek hideg sült sertésszűz volt kenyérchips-szel és pácolt gombával, ami annyira finom volt, hogy azonnal elkértem a receptjét, hogy itthon is reprodukáljam. 

A második a környező tóvidéken fogott tilápia volt sütve, currymártásban, zöldségekkel és borsópürével, ez is szuper volt. Bár a halakkal újabban kicsit hadilábon állok, de ez kifejezetten tetszett.

Na, és a desszert…Mindnyájan azt mondtuk, hogy csak egy kicsit eszünk belőle, mert a reggelit se sikerült még rendesen megemészteni. Aha… alig bírtam abbahagyni, annyira isteni volt.

Óriás habcsók (vagy mini pavlova) fércsokikrémmel és legalább ötféle gyümölccsel, eperszósszal. Brutális ízbomba.

És persze az asztalon enyhén behűtve valami jóféle chardonnay, amiből, mint kiderült, volt vagy harminc üveg. Először finomkodtunk, aztán láttuk, hogy ez nem kóstoltatásra van és a rendezvény szervezője fogyasztja a leginkább, szóval követtük a példáját 🙂

“Ebéd” után (aminek kb. 4-kor lett vége a csúszás miatt), átmentünk egy másik terembe főzni, csak hogy ne szakadjon meg az evési folyamat 🙂

Itt egy libanoni-lengyel szakácsnő finomságait főztük meg, salátákat, kencéket, és egy hideg levest (ez jutott nekem). Közben persze a Panasonic legújabb gépeit használhattuk,

konyhagépeket és fényképezőgépeket is. Megterítettek egy hosszú asztalt, újabb halom borospoharat és bort hoztak, majd mi az elkészült étkeket is felsorakoztattuk. 

Végre jól éreztük magunkat, itt aztán mindenki fotózta az ételt 🙂

Ezután jött egy srác, aki ételfotós workshopot tartott. Úgy tudnám jellemezni, hogy ő a lengyel Nánási Pál, vagyis a legismertebb fotós az országukban.

Okos dolgokat mondott, az elején mindenki körülállta. Aztán kezdett mindenki jobb hangulatba kerülni, a végére csak azok maradtak ott, akiket tényleg érdekel a fotózás. Hát engem inkább a többiek, meg a kaja érdekelt… 🙂

Nemsoká neki is eshettünk, addigra már senki nem volt szomjas 🙂 Én mindent megkóstoltam és annyira ízlettek, hogy azóta itthon is reprodukáltam mindet, nemsokára be is mutatom nektek. Csak így előzetesnek, ezek voltak:

Sült céklás-borsós, lilakáposztás, gránátalmás saláta

Kuszkuszsaláta aszalt meggyel, zöldekkel és egy csomó finomsággal

Színes caprese saláta, labneh-hel, pisztáciával, sumach-kal

Cukkinispagetti korianderpesztóval, koktélparadicsommal

Sült céklás humusz

Vörös rizssaláta fodros kellel, aszalt barackkal és pisztáciával

Kimentem a tóhoz fotózni, gyönyörű volt, sajnos a kép elég homályos:

Ez az étterem volt kintről:

A buli után csak egy kis szaunához volt energiánk, aztán én szó szerint beájultam az ágyba 🙂

Másnap reggel lementem az edzőterembe egyet futni, ennyi minden után muszáj volt…

Egy kis pihi után ismét evés következett, olyan reggeli volt, hogy ismét el voltunk ájulva:

Sajtok, vaj, túró, joghurt,

mindenféle felvágott, szalámi, sonka, pástétom,

zöldségek, savanyúságok, 

pácolt halak, caprese, saláták, öntetek

tej, kefír, ízesített tejtermékek,

bacon, bundás kenyér,

kolbász, virsli, sült paradicsom sajttal, túrós palacsinta,

kávé, tea, gyümölcslevek, turmixok,

mindenféle péksüti, köztük gluténmentes és paleo is, magok, müzli, aszalt gyümölcsök, lekvárok, méz, Nutella,

és személyes kedvencem, a tojásbüfé.

A reggelit pedig itt fogyasztottuk el:

Én utána visszamentem pihegni a szobámba, nagyon jól esett egy kis egyedüllét. Imádom a családom, tényleg, de néha kell egy kis kikapcs… 

Délben visszaindultunk Varsóba, szerencsére úgy tűnt, hogy a sofőr kipihente magát, tök normálisan vezetett. A fővárosban, kivételesen, ismét enni mentünk 🙂

Szerencsére itt a hideg előétel választék volt nagy, komolyan, ez is alig ment már…

Ezután már csak pár sült csirkeszárnyat kaptunk és egy kis szelet sajttortát, de ezeket elfelejtettem lefotózni.

Még a reptéren vettem pár ajándékot a családnak, este hét körül pedig hazarepültünk. 

Ez a két nap engem annyira feltöltött, hogy azt nem tudom elmondani. Jó volt a társaság, sokat nevettünk és rengeteg új dologgal ismerkedtem meg. Úgy tudom, lesz ennek még folytatása, nagyon várom 🙂

 Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért!

Címkék: ,

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!