A tetovált lány konyhája

Rántott hús krumplipürével – extra különleges változatban

Mandula, márványsajt és sült paprika a főszerepben Nemrég már írtam arról, hogy egy nagy doboz pulykahúst kaptam a Gallicoop-tól. A nagy része ment a fagyasztóba, aztán lassan elkezdtem ötletelni. Ez a mostani étel az egyik hétvégére készült, a szokásos rántott hús-krumplipüré kombinációt szerettem volna feldobni. És végre sikerült úgy pulykamellet sütnöm, hogy nem száradt ki… Tovább »

Csirkés-zöldséges egytálétel Jamie Oliver módra

Melengető olaszos egytálétel az angol sráctól Még mindig az első számú kedvenceim között szerepel Jamie Oliver. Jók az ötletei, imádom az előadásmódját, ahogy a családjáról beszél. Olyan, mintha a szomszéd srác volna, mármint, ha még Angliában élnék. Párszor említettem, hogy még 19 évesen voltam kint pár hónapot, egy teljesen más világot ismertem meg. Most már nincs… Tovább »

Karfiolkrémleves egy kicsit másként

Melengető krémleves egyszerűen, gyorsan Sikerült az időjárásnak kifogni rajtam és gyönyörűen megfáztam. Ilyenkor próbálok minél több folyadékot fogyasztani, a szokásosnál több levest is eszek. A krémlevesekhez meg sokszor tányér sem kell, csak úgy bögréből kortyolgatom a takaró alatt, már ha van rá időm… 🙂  A mostani leves (is) hűtőkisöprés eredménye, csak abban voltam biztos, hogy valami… Tovább »

Paradicsomos krumplifőzelék fűszeresen, liszt nélkül

Duplán burgonyás főzelék kakukkfűvel Nemrégiben krumplifőzeléket rendelt a család, néha ők is vágynak a “rendes” kajára. Sokan szokták kérdezni tőlem, hogy a gyerekeim és a párom hogy viszonyul ehhez a sok különlegességhez, amit készítek. A párom igazi álompasi ebben a témában, mindent megeszik (még amit nem szeret, azt is). A gyerekeim viszont szerintem még a nagy… Tovább »

Rakott krumpli csirkével, édesburgonyával

Kedvenc egytálételünk megbolondítva Lehet vitázni arról, hogy kinél mi a legnagyobb családi kedvenc, de az biztos, hogy a rakott krumpli az első közt szerepel. Sokszor készítem az egyszerű változatát, még a volt anyósomtól tanultam, annyit változtattam rajta, hogy pirított hagymát is teszek bele. A mostani változat is nagyjából az előbb említett recept elkészítési módját követi…. Tovább »

Zöldséges, sajtos, tofus saláta csípős szósszal

Egészséges, különleges, még télen is jól esik 🙂 Bár lassan egy hónapja volt a karácsonyi nagy húsdömping, még mindig sűrűn rámtör az érzés, hogy nem kell hús. Sőt, ha lehet, semmi nehéz étel. Viszont a hideg miatt a csípős ételeket nagyon is kívánom, jól átmelegítenek. Ezeknek jegyében készült nemrégiben ez a saláta. Akik eddig idegenkedtek… Tovább »

Születésnapi menü kacsamájjal, édesburgonyával

Mert megérdemlem 🙂 Ha máskor nem, a születésnapomon meglepem magam libamájjal. Vagy kacsamájjal, ha csak azt kapok, nagy különbség nincs… Így volt ez idén januárban is, és mint tavaly, olyan ételt készítettem másik kedvencem, az édesburgonya közreműködésével, ami nekem a mennyországot jelentette 🙂   Sült kacsamáj barnavajas édesburgonya-pürével, zöldségfelfújttal és zöldsalátával Hozzávalók 4 főre: 80… Tovább »

Sült kacsaszárny gyümölcsökkel, kétféle sült burgonyával

Ünnepi fogás a kacsa legolcsóbb részéből Libanap után (amikor a hentesek valami oknál fogva kacsahúsból is bespájzoltak), roppant olcsón sikerült egy vagonnyi kacsaszárnytőhöz jutnom. Lefagyasztottam, mondván, jó lesz az még valamire. Aztán, mint minden évben, a kinti hideg miatt az előtérben lévő hűtőm kezdte feladni a harcot, így a szokásosnál is nagyobb hűtőkisöprést kellett végeznem,… Tovább »

Sült édesburgonya csicseriborsóval, szezámos öntettel, salátával

Húsnélküli ebéd vagy vacsora rengeteg zöldséggel, nem csak vegáknak Az édesburgonya és a csicseriborsó tagadhatatlanul a kedvenceim, sok receptem van velük. Most találtam itt egy olyat, amiben még jónéhány zöldség szerepel, viszont semmi húsféle. De ismét, mint a sült kelbimbós-sütőtökös finomságnál, nekem most sem hiányzott, sőt… Nagyon is laktató volt, rengeteg ízzel és állaggal, igazi… Tovább »

Csupa zöldség-leves méregtelenítésre, macskajajra

Melengető, egészséges, könnyen elkészíthető – és isteni! Jönnek a jéghideg éjszakák, szívesebben kortyolgatunk forralt bort, hogy “átmelegedjenek a tagjaink” 😀 Jó duma… 😀 Ilyenkor a másnap reggel, délelőtt elég szörnyű tud lenni, szerencsére ritkán van benne részem, de nagyon tudok szenvedni… Mindenképpen rengeteg folyadékot kell fogyasztani és (ha sikerül) sok zöldséget melléküldeni, persze főtt állapotban,… Tovább »

Brassói borsóval, édeskrumplival

A szokásos vasárnapi ebéd egy kicsit megreformálva Nálunk is mindenki szereti a brassóit, szerintem ezzel nem lehet mellélőni egy családi ebédnél. Mondjuk a hús- és krumplikockázás közben legszívesebben kiszaladnék a világból, de fő az elégedettség. Itt már leírtam, én hogy készítem, ott is csirke felsőcombot használok, szerintem az a legfinomabb húsfajta. Most a krumpli helyett… Tovább »

Majonézes saláták IV. – Hússaláta megreformálva

Maradékmentő mindent bele saláta az orosz után szabadon Tagadhatatlanul kedvenceim a majonézes saláták, van is belőle egy csomó a blogon (pl. gazdag krumpli, csirkés, csülkös, brokkolis-tojásos, tökmagos-krumplis, tabáni, ahogy én szeretem, cole slaw, répasaláta, tésztasaláta sok zöldséggel, Waldorf)  A most következőt az orosz hússaláta ihlette, de végül csak jellegében lett hasonló, mert az almán kívül… Tovább »

Grillezett oldalas whisky-vel és kólával, pikáns zöldségekkel

Igazi férfias BBQ étel, de a nők is szeretni fogják Folytatom tovább az extra grillkaják bemutatását. Még mindig az oldalas van porondon, ez alkalommal az amerikai BBQ-k hangulatát vettem alapul (múltkor magyaros volt, itt).   Whisky-kólás sertésoldalas pikáns, ropogós édesburgonyával és sült paradicsom-salsával   Hozzávalók 4 főre: 1 kg sertésoldalas Fél l kóla (nem diétás!)… Tovább »

Rakott krumpli egészségesen, színesen

Rakott batáta virslivel, tejföllel Nálunk nagy sláger a rakott krumpli, havonta egyszer biztos készül. Nemrég azonban egy teljesen egészséges változatot kellett készítenem, de nem akartam, hogy az étel teljesen elveszítse a jellegét. Ismét kedvencemhez, az édesburgonyához nyúltam és a szokásos összeállítást egy kis paradicsommal tettem érdekesebbé. Kóstoljátok meg! Rakott krumpli, egészségesen   Hozzávalók 4 főre:… Tovább »

Fűszeres falatok, akár maradékokból is

Különleges samosa pikánsan, édesburgonyával Újabban sokat nézelődök amerikai és angol főzős oldalakon, tök jó ötleteket lehet találni. Kedvenceim a “40 partyétel” típusú gyűjtemények, valamiért vonzza az ember szemét a sok színes kép. A sokadik sorozat után viszont észrevehető, hogy fűszerezésben kicsit beszűkültek, nem nagyon mernek merészen társítani, de jó látni, hogy már nem akkora divat… Tovább »

Éttermi fogás otthon, nem csak haladóknak

Ünnepi ebéd kacsával, színesen Az utóbbi időben kicsit hanyagoltam a versenyzést. Egy időben sok recept- és főzőversenyen remekeltem, nagyon jól is esett, de a munka meg még néhány dolog miatt szinte felhagytam vele. Talán azért, mert az élet más területein is sikerélményeim voltak, nem hiányzott a kihívás. Egyik hétvégén az én kisöcsémnek (34 éves, 185… Tovább »

Csicseriborsó főzelék és könyvajánló

Egészséges és finom gluténmentes receptek Újabban egyre jobban érdekelnek az olyan ételek, amik egészségesek, mégis változatosak és finomak. Nemrég az egyik kedves ismerősöm, Hadarik Rita (aki nem mellesleg gasztroblogger és a Köles étterem vezetője) írt egy gluténmentes receptekkel teli könyvet. A címe Egészséges ínyencfalatok, amit (nem csak) lisztérzékenyeknek szánt. Mindenkinek, aki kicsit oda szeretne figyelni… Tovább »

Blogkóstolóra – Dubarry szelet

A klasszikus besameles-karfiolos kedvenc Ebben a hónapban én vagyok a blogkóstoló házigazdája. A jelentkező bloggereket sorrendbe állítottuk a fiúkkal, mindenkinek az utána következőtől kell valamit főznie (kiírás és sorrend itt). Az én kérésem most az volt, hogy lehetőség szerint valami sósat készítsenek, de ez természetesen nem kikötés, az édesszájúak nyugodtan sütizhetnek 🙂 Nekem a Timi… Tovább »

Ismét batáta – sonkával, hagymával, sajttal

Hasselback-burgonya édeskrumplival Elég régen írtam édesburgonyás fogásról, most jöjjön az egyik kedvencem. Létezik egy Hasselback-burgonya nevű étel, melynek a lényege, hogy a krumplit vékonyan be kell vagdosni, sajttal, vajjal puhára kell sütni. Na, én ezt fejlesztettem tovább, édesburit használtam, valamint lilahagymát és érlelt sonkát is, amik ugye nagyon jó barátságban vannak egymással (meg velem is… Tovább »

Ismét egy színes étel lecsóval, édeskrumplival

Pirított csirkemáj nyárízű körettel A szülői házam mindig elég hideg volt, sokat fáztam, nagyon utáltam. Éppen ezért, legyen bármilyen forróság, én imádom. És mindent, ami a nyárral kapcsolatos. Lassan kapható már a piacon paradicsomízű paradicsom, bár elég horror az ára. Nekem ilyenkor rögtön lecsót kell készítenem, hogy úgy érezzem, mindjárt itt a kedvenc évszakom (a… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!