A tetovált lány konyhája

Forró, fűszeres gesztenyeleves kókuszcsókkal

“Gyümölcsleves” a hideg napokra Imádom a sült gesztenyét, télen sokszor készítek, már ha találok normális minőségűt. Itt már leírtam, hogyan lesz tökéletes. Akinek van türelme és ideje, készíthet belőle gesztenyemasszát, de azért ahhoz én kevésnek érzem magam 🙂 Így beérem a boltival, persze abból is van igazán jó, érdemes megnézni a csomagolást. A most következő leves… Tovább »

Pulykatekercs aszalt szilvával, gesztenyével, de nem a szokásos módon :)

Karácsonyi menü előkészítve, házhoz szállítva A Kitchenbox a Cafeblog-gal karöltve egy kis adventi játékra hívott. Előbbi cégtől kaptam egy doboznyi hozzávalót, ebből kellett valami ünnepit alkotnom. A receptben leírt első kilenc alapanyag volt az alap, hozzátehettem még két tetszőlegeset. Elvileg kettőt el is vehettem volna, de ugye nálam inkább jó sok az alapanyag, mint kevés…… Tovább »

A tökéletes sült gesztenye

Gesztenyesütés lépésről-lépésre Mindig eszembe jut a gyerekkorom, mikor telente még lehetett az utcán sült gesztenyét kapni. Már akkor is aranyárban volt, de egyszerűen nem tudtam ellenállni neki, az összes zsebpénzemet ráköltöttem. Aztán mikor a párommal egy fedél alá költöztünk, megkérdezte, hogy nem sütnék-e gesztenyét. Én meg szégyenszemre csak lapultam, hogy én olyat nem tudok… Az… Tovább »

Amire 2013-ban a legbüszkébb voltam

Csirkemell, sütőtök, gesztenye – a tökéletes karácsonyi étel! A TvPaprika magazin 2013 karácsonyán megtisztelt azzal, hogy megjelentette az egyik receptemet. Ünnepi ételeket kellett beküldeni, olyanokat, amik eltérnek a hagyományostól, de mindenképpen az ünnepi asztal díszei lehetnek. Sütöttem, főztem, fotóztam, beküldtem. Ez volt az: Mázas karácsonyi töltött csirke fetás-tökmagos sütőtökpürével   Hozzávalók:   70 dkg csirkemell-filé… Tovább »

Sütőtökös süti gesztenyével, dióval

Habos-csokis szelet sütőtökkel A hétvégén egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy gondoltam, a sütőtökpüré van olyan édes (pláne ha egy kis mézzel megbolondítjuk), hogy süteményre édes krémként kenjük. Ezzel egyidejűleg találtam egy receptversenyt, ahol mézet felhasználva kellett valami finomat alkotni. Így összekötöttem a kellemest a hasznossal, kezembe kaptam a nemrég alkotott balzsamecetkrémet és elengedtem a fantáziámat…. Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!