A tetovált lány konyhája

Medvehagymás sajtkrém házilag, pofonegyszerűen

Mindjárt véget ér a szezon, medvehagymát a kiflire! Tudom, sokan már unják a medvehagymát, de én még egyáltalán nem. Sőt, ha lehet, a legtöbb megszokott ételt megvariálom, feldobom vele. Most egy sajtkrémet hoztam, aminek az ötletét még a gyerekeim bölcsis korában tanultam. Ott ugyanis igyekeznek mindent pépes alakban kenni a kenyérre, hogy a picik egyszerűen meg tudják enni…. Tovább »

Gombás-spárgás paprikás medvehagymás nokedlivel

A jól ismert klasszikus kicsit felturbózva Az úgy volt, hogy az utolsó fél csokor, hűtőben árválkodó medvehagymát már nagyon fel kellett használni. Viszont vettem spárgát meg egy kis gombát is (a piacon mindig elkap a vásárolhatnék, főleg, ha szép az áru). Eredetileg gombapaprikást terveztem nokedlivel, de egy hirtelen ötlettől vezérelve az előbb említett zöldségeket is belefőztem. … Tovább »

Rizssaláta csípősen, sajttal

Újabb laktató, maradékmentő saláta medvehagymával Sokszor írtam már, hogy ételt nem szeretek kidobni, nem is nagyon szoktam. Rizsből valahogy sosem sikerül eltalálnom a kellő mennyiséget, mindig több lesz. Bár az is igaz, hogy annyira megszerettem a rizssalátát, hogy rizsfőzéskor már a másnapi saláta lebeg a szemem előtt 🙂 Már található a blogon egy változat, abban… Tovább »

Rántott csirke ropogós kölesbundában, viszlát medvehagyma!

Ismét egy ropogós bundás csirke, ismét krumplival, ismét különlegesen Úgy tűnik, lassan szokásommá válik, az unalomig készített rántott hús-krumpli ebédet feldobni 🙂 Nemrég egyik bloggertársam, Mrs. Lipton közzátett egy érdekes rántott hús-verziót, ahol zsemlemorzsa helyett főtt quinoa-t használt (recept itt). Annyira megtetszett az ötlet, hogy mindenképpen el akartam készíteni.  De ha már a hús is… Tovább »

Medvehagymás pogácsa – idén először

Új medvehagyma-szezon, új pogácsa juhsajttal Én akkor is szeretem a medvehagymát. Mondjuk a fokhagymát meg mindenféle más hagymát is, szerintem minden finom ételnek ezek az alapjai 🙂 Amikor idén a kezembe kaparinthattam az első csomag medvehagymát, a feléből szinte azon nyomban pogácsát sütöttem, megkoronázva némi osztályon felüli minőségű juhsajttal. A pogácsa az a fajta étel,… Tovább »

Az utolsó medvehagymás ebéd (idén)

Vajpuha sült tarja medvehagymás sajtkrémmel Nemrég vendégül láttam a nagyszüleimet ebédre. Gondoltam, hogy még nem kóstolták a medvehagymát (nem nagyon próbálnak ki új dolgokat, még ha az csak újra felfedezett is), itt volt az idő, hogy megismertessem őket vele. Nagypapám mondta, hogy ő mindig lát egy bácsit, aki árul, de fél, hogy gyöngyvirág-levelet kap, ezért… Tovább »

Hús nélküli fasírt böjtre

Kétféle laktató fasírt a húsmentes időszakra Aki ismer, tudja, hogy egyáltalán nem vagyok vallásos, sőt… De kedves kis országunkban nagyon erősek a keresztény hagyományok, teljesen az életünk részei lettek. Persze ma már (legtöbben) nem vallásos meggyőződésből ünneplik pl. a Húsvétot, hanem, mert ismét itt egy alkalom, amikor egy asztal köré lehet ültetni a család apraját-nagyját…. Tovább »

Akkor is legyen medvehagyma a pogácsában!

Medvehagymás pogácsa ricottával, másnap is puha marad 🙂 Persze, persze, lehet a medvehagymát a piac macaronjának nevezni. Ami virágnyelven annyit jelent, hogy alkalomadtán minden gasztronómus ezzel foglalkozik, aki valami éppen aktuálisat akar alkotni. És persze nem is nagy szám. Meg nem is drága. De akkor is…… Imádom azt az enyhén  fokhagymás ízét, meg, hogy érzem,… Tovább »

Vadász nokedli

A tojásos nokedli nagy testvére 🙂 A tojásos nokedli az egyik kedvenc ételem. Szerencsére a gyerekek is szeretik, havonta egyszer biztos elkészítem. Nemrégiben találtam egy ehhez elégé hasonló a receptet, a vadásznokedlit. Osztrák módra van elkészítve, szalonnával és sajttal. Három receptet is találtam hozzá itt, itt és itt, ebből a háromból (meg persze némi saját… Tovább »

Göngyölt sertésszűz frissítő salátával

Friss paradicsom, sovány hús – mutatós és nagyon finom! Ez az étel szokás szerint, hűtőkiürítéskor keletkezett. Abban biztos voltam, hogy paradicsomsalátát szeretnék, de nem a hagyományos formában. Persze a sima ecetes is jó, de találtam egy tök jó receptet (bocsánat, nem jegyeztem meg, honnan, csak az alapötletet), meg kaptam a hentesnél szépséges (és akciós) sertésszüzet,… Tovább »

Tavaszi zöldségtobzódás egy finom levesben

Nem csak a szemet gyönyörködteti, a gyomrot is melengeti 🙂 Imádom a tavaszt, nyarat. Nemcsak azért, mert végre nem kell fázni (mármint általában), és kaphatóak a friss, zsenge zöldségek. Mikor éppen nincs olyan nagy meleg, személy szerint valami finom, forró levesre vágyom, ami a lelkemet is melengeti. Valamelyik nap a kedvenc zöldségesemnél vettem minden frissből… Tovább »

Egy sajtfüggő ebédje hússal és salátával

Sajtokban gazdag rántott hús és saláta nem csak ínyenceknek 🙂 Mint már többször említettem, imádom a sajtokat. Itthon mindig van legalább háromféle, minden nap eszünk valamilyen sajtfélét. Szerencsére a legtöbb diétába belefér a fogyasztásuk, így egy egyszerű salátát vagy sült húst is fel lehet turbózni vele. Személy szerint azt vallom, minél büdösebb, annál finomabb 🙂… Tovább »

Kucsmagomba és medvehagyma

A két tavaszi kedvenc együtt két főételben Aki olvas gasztronómiával foglalkozó oldalakat, az mostanában elég sűrűn találkozott ezzel a két alapanyaggal. Én sem bírtam nekik ellenállni a piacon. Nagyon jól tettem, hiszen pont azért használják olyan sokan ezeket a zöldségeket, mert isteni finomak. A medvehagymába szinte szerelmes vagyok, szezonban naponta fogyasztom. Készítettem már medvehagymás olívaolajat… Tovább »

Ráérős hétvégi finomság medvehagymával

Sok kedvencem egy ételben A mai recept egy (számomra) boldogsághormonnal telített fogás. Nincs benne semmi édes (kivéve az édesburgonyát), mégis minden benne van, amit imádok. Medvehagyma, camembert, batáta, citrom, darált erőspaprika. Ja, és új kedvencem, a kucsmagomba. Annyit olvastam Gabojszánál róla, hogy mikor megláttam a piacon, rávetettem magam és vettem belőle egy csomót. Szóval a… Tovább »

Ismét itt a medvehagyma! – Töltsük csirkébe

Kijevi panír nélkül és egy kis tortilla A medvehagyma az egyik kedvenc zöldségem – ételízesítőm. Aki nem ismerné, elmondom, hogy az íze hasonlít a fokhagymáéra, de mégis más. Szerintem nincs is olyan (sós) étel, amit ne lehetne megbolondítani vele. A következő fogás története roppant egyszerű: nagyon vágytam már egy jó kijevi-t enni, de nem akartam… Tovább »

Változatok egy formára

Húsgombócok, mártás és ropogós kétféleképpen Mint sokan tudjátok, éppen a legutolsó, szóbeli vizsgám előtt állok a szakácstanfolyamon. Legutóbb két nap főzés volt, első napra egy magyaros, második napra egy nemzetközi tételsort kellett elsajátítani. Mindkét sor 15 tételből, a tételek 3-3 ételből álltak, tehát összesen 90 fogás megtanulása volt a cél. Én annyira készültem, hogy az… Tovább »

Vasárnapi grillebéd karajjal, csirkecombbal

Két ötlet grillpáchoz és a kedvenc fűszervajam Pár hete hétvégén eszembe ötlött, hogy idén még nem is grilleztünk. Ez úgy ugrott be, hogy láttam egy receptpályázatot, amire grillpác-ötleteket kell beküldeni – el is kapott a harci szellem. Szerencsére a család sem ellenkezett, ezért kétféle husit kétféleképpen bepácoltam, a zöldségeket bekentem olívaolajjal (a krumplit 5 percre… Tovább »

Vacsora hússal és szép, színes zöldségekkel lelkiismeret-furdalás nélkül

Szénhidrátszegény fogások nem csak fogyókúrázóknak Íme egy bejegyzés a fogyókúrázóknak is. Ki ne érezte volna, hogy felkúszott rá pár plusz kiló, mégsem szeretne megválni a finom falatoktól. Egy időben nagyon szorosan követtem a szénhidrátszegény életmódot, ezt már nem teszem, de tisztában vagyok a szabályaival. Állíthatom, a következő fogások akár este is fogyaszthatók, nem hizlalnak, mégis… Tovább »

Gazdagon

Több összetevős raguk hússal, zöldségekkel Be kell valljam, kedvelem a hirtelen jött ötleteket. Mikor semmit nem tervezek, csak benézek a hűtőbe-mélyhűtőbe, és az ott lévő dolgokból szó szerint “összedobok” valamit. A következő két fogás is ilyen. Tudom, nem mindenkinek van tele otthon az éléskamra, de az én esetemben találó a “felhalmozó” jelző. Ez azzal jár,… Tovább »

Sült camembert, kényeztető saláta – kihagyhatatlan

Krémes sajt ropogós bundában, ízletes salátával A mindmegette.hu nemrég ismét hirdetett receptversenyt, ezúttal egy zacsis saláta-forgalmazó céggel karöltve (igen, azzal :)). Olyan ételeket vártak, amelyek jól illenek salátához, esetleg önmagukban is ízletes saláták. Sikerült erre a megmérettetésre is nyerőt alkotnom, ami nem mellesleg nagyon finom is volt. Ezzel a recepttel belépőt nyertem a Chefparade csokikurzusára,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!